Megszűnt az ÉME engedély, mi van helyette?

Tavalyi évben jelentős változás történt az építési termékek építménybe történő beépítésének engedélyezésével kapcsolatban.

Az eddig hatályos jogszabály a 3/2003-as BM-GKM-KVVM az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló Együttes Rendelet visszavonásra került 2013. július 1-től. Helyét a harmonizált szabványokkal és európai műszaki értékeléssel rendelkező építési termékek uniós forgalmazására vonatkozóan: a 305/2011/EU Építési Termékrendelet (CPR) vette át.

A műszaki értékelések olyan dokumentumok, amelyek meghatározott, elsősorban újfajta innovatív építési termékek esetén információval szolgálnak a termékek teljesítményének értékeléséről az alapvető jellemzők tekintetében. Egyik csoportjukba tartoznak a Magyarországon érvényes Nemzeti Műszaki Értékelések (NMÉ), másik csoportjukba pedig az Európai Műszaki Értékelések (ETA), amelyek az egész Európai Unió területén felhasználhatók.

Ez köznapi értelemben azt jelenti, hogy az eddigi ÉME engedély helyébe a gyártó által kiállított TELJESÍTMÉNYNYILATKOZAT lép.

Ahhoz viszont, hogy a gyártó kiállíthassa a teljesítményre vonatkozó nyilatkozatát, szükséges beszerezni az ÉMI NONPROFIT KFT.-től – mint akkreditált műszaki értékelő szervezet – az építési termékre vonatkozó NEMZETI MŰSZAKI ÉRTÉKELÉSI (NMÉ) vagy az EURÓPAI MŰSZAKI ÉRTÉKELÉSI (ETA) dokumentumot.

ÉMI

Fontos, hogy a Nemzeti Műszaki Értékelés önmagában a teljesítménynyilatkozat kiállításához még nem elegendő. Ehhez szükséges az első típusvizsgálat, továbbá bizonyos esetekben a termék teljesítmény állandósági vagy üzemi gyártás ellenőrzési tanúsítvány.

A Nemzeti Műszaki Értékelés többek között tartalmazza:

• a gyártó nevét és címét,
• az építési termék általános leírását és felhasználási területét,
• a termék rendeltetése szempontjából lényeges alapvető tulajdonságok felsorolását és a szintekkel, osztályokkal, értékkel vagy leírással meghatározott termékjellemzőket,
• azokat a módszereket és feltételeket, amelyek ezen alapvető jellemzők tekintetében a termék teljesítményének értékeléséhez szükségesek,
• a teljesítményállandóság értékelésének és ellenőrzésének a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet V. melléklete szerinti rendszerét,
• a műszaki értékelő szervezet nevét, címét,
• a nemzeti műszaki értékelés azonosító számát.

Érdemes a változásokkal és részletes információkkal kapcsolatban felkeresni az ÉMI NONPROFIT KFT. honlapját, ahol a fenti témában minden szükséges információ elérhető és letölthető.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és kövess minket a Facebook-on!

Hasonló cikkek